Időpont: 2019. október 16. szerda, 17 óra 30 perc
Helyszín: KLEBELSBERG-KASTÉLY, 1028. Budapest, Templom utca 12-14.
Dr. phil. Ligeti Dávid PhD, tudományos munkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet előadására
Károly rövid, két évig tartó uralkodása során mélyreható reformokat egész sorát kezdeményezte. 1917 májusára lényegében az összes fontos állami és katonai vezetőt lecserélte, és hamar kiderült, hogy irányítási stílusa gyökeresen eltért Ferenc József gyakorlatától. A katonai közigazgatásban szorgalmazta a magyar nyelv használatának intenzívebbé tételét, így a háború végére a magyar lényegében elismert vezényleti nyelvvé vált a közös hadseregben. 1917 májusában felvetette a haderő teljes reformját, 1918 januárjában pedig indítványozta az önálló magyar nemzeti haderő felállítását is. A belpolitikában az általános választójog bevezetése mellett állt ki és a demokratizálódás irányába ható lépéseket sürgetett. 1918. október 16-án császári manifesztumot adott ki, amelynek értelmében a Monarchiát egyenrangú államok szövetségévé (föderáció) akarta átalakítani.
A rendezvény ingyenes, regisztrációhoz kötött. Rendező V4 Építészeti Alapítvány – website: www.v4fund.archi, https://klebelsbergkastely.hu/esemenyek/Regisztrálni a v4@v4fund.archi címen, vagy telefonon, a +36 70 3898720 –as számon Albrecht Beátánál lehet .A programváltozás jogát fenntartjuk. A rendezvényen videó- és fotófelvételek készülnek. A rendezvényekről készült összefoglaló anyagok, tanulmányok, videó felvételek a klebelsbergkastely.hu és http://v4fund.archi/ honlapokon megtekinthetők.
A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap