KÁNON, KONCERT, KÖZÍZLÉS – MAGYAR ZENETÖRTÉNET A GREGUSS-JUTALOM TÜKRÉBEN, 1911–1941

Időpont: 2021. szeptember 8-án, csütörtökön, 18:00 órára
Helyszín: 1028 Budapest, Templom utca 12-14.

Sorozatszerkesztő és előadó: Windhager Ákos PhD, összehasonlító irodalomtörténész, az MMA Művészeti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa

Előadássorozat a 20. század első felének magyar zenetörténetéről


Meghívó letöltése (PDF)

A Kisfaludy Társaság 1911-ben kezdte meg a Greguss-jutalom kiosztását. A bírálóbizottság hatéves évkörökben tekintette az irodalomtudomány, a színészet, a festészet, a szobrászat, a zene és az építészet terén született új alkotásokat. A zeneműveket a Zeneakadémia és az Operaház vezetője, egy felkért szakkritikus, valamint a társaság elnöksége bírálta el. Az előadó az egyes évkörök alapján mutatja be a korszakban született zenei alkotásokat.

A világszínpadok meghódítása – Harmadik zeneművészeti évkör, 1923–1928

1923 és 1928 között a magyar zeneszerzők művei a világ élvonalába tartozó zenekarok műsorára is felkerültek, Dohnányi, Bartók és Kodály darabjai sikert sikerre halmoztak. A magyar hangversenyeken rajtuk kívül mások is, többek között – és elsősorban – Hubay Jenő nagyszabású alkotásai tűntek fel. A művelődéspolitikát irányító Klebelsberg Kuno felismerte a zenekultúrában rejlő óriási – nemzetépítő, valamint külpolitikai – lehetőséget és az erőforrásokhoz mérve jelentős támogatást nyújtott a zeneoktatásnak, zenekaroknak, egyesületeknek, de olykor személyesen egy-egy művésznek is. A konzervatív zenei irányzat nagy lelkesedéssel vett részt a munkában: bíráltak, méltattak és elemeztek számukra oly kedves zenét, mint a Ruralia hungarica és a számukra oly érthetetlent, mint a Táncszvit. Az előadás tehát a konzervatív zeneesztétika által aranykornak nevezett időszakot mutatja be annak eredményeivel, mai olvasatával és számos furcsaságával együtt.

A rendezvény ingyenes, a hely korlátozott befogadóképessége miatt előzetes regisztrációhoz kötött! Regisztrálni a v4@v4fund.archi email címen, vagy telefonon, a +36 70 3898720 –as számon, Albrecht Beátánál lehet .

Rendező Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány – website: www.v4fund.archi, https://klebelsbergkastely.hu/esemenyek/

A programváltozás jogát fenntartjuk. Az aktuális védelmi rendszabályokat kérjük betartani! A rendezvényen videó- és fotófelvételek készülnek. Az előadás online közvetítése a Klebelsberg Emlékház facebook oldalán megtekinthető.

A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap

 

Translate »